Tényleg működik?

Sok érdeklődő teszi fel ezt a kérdést: Access Bars? Tényleg működik? Van, aki hozzá is teszi: Ha igen, mindent megadnék érte.

Erről az jut eszembe, hogy Gary, az Access alapítója kérdezte, hogy ha kapnál pár millió dollárt, de többet nem használhatnád az Access eszközeit, választanád-e?

Szerintem a legtöbben azt válaszolnánk: Köszi, nem! Bolond egy társulat, igaz?

De valóban, semmi pénzért nem adnánk vissza ezt a tudást! Így kezdődött:

Judit hazajött egy nap, három évvel ezelőtt, és azt mondta, kapott egy fejkezelést, és elmegy tanfolyamra. Ez számomra nem volt meglepő, sokszor megtörtént már 🙂 Két hét múlva már egy tanfolyamról érkezett, és még aznap este megfogta a fejem.

Volt mérnökként, és aktív számítástechnikusként őszintén szólva nem nagyon hatott meg azzal a szöveggel, hogy a fejen van 32 pont, amit ha megfogunk és tartunk kicsit, majd jobban fogom magam érezni, sőt megváltozik az egész életem.

A kezelés első 5 percében elaludtam és végigaludtam az egészet. Másnap ugyanez történt. Akkor lett gyanús a dolog: Én nem szoktam „így” működni. Mi ez? Mi történik itt? Mi van mögötte?

Elkezdtem utánanézni, később Judit megtanított a pontokra, és őt kezelgettem. És képzeld el, éreztem valami forró bizsergést az ujjaimban kezelés közben. Ne már! De hát én mérnök vagyok – ahogy nemrég egy ismerősöm rá is mutatott 🙂

Igen. És mégis bizsergett az ujjam. Közben meg azokon a témákon, amiken gyomorgörcsöm volt, elmúlt a feszültség, lenyugodtam, tovatűnt a görcs, és könnyebben neki tudtam látni megoldani.

Elvégeztem a tanfolyamot, rögtön háromszor is, és elkezdtem tanítani a Barst. S azt hittem, hogy ez a csúcs.

De most, három évvel később, azt mondom, hogy akkor még szinte semmit nem láttam abból, hogy mi van a kezemben, mit adhatok át, mit lehet elérni, ha az ember feladja a nézőpontjait, kirúgja az életéből a stresszeket, és a saját kezébe veszi az élete teremtését.

Tényleg, de tényleg: Mi más is lehetséges még? 🙂

Ez az Access egyik alapkérdése. Mi más lehetséges még? Mi lenne, ha nem a „valóság” talaján élnél, hanem a lehetőségek világában? Mit teremthetünk, ha elhisszük?

Azóta szó szerint emberek tucatjainak láttam megváltozni az életét. Más öltözködési stílus, új munkahely, jobb párkapcsolat, feszültségmentes élet, egyenesebb gerinc, … Sorolhatnám napestig.

Tehát hogy működik-e? Igen. De nem kell, hogy elhidd. Próbáld ki, ítéld meg magad! A Te tapasztalatodat senki nem pótolhatja, írhatja felül. Gyere el kipróbálási lehetőségekre, vagy kezelésre, vagy tanfolyamra.

Egy nap alatt megtanítjuk, és Te is el tudod kezdeni megváltoztatni az életed. Semmi misztikum, semmi erőlködés! Csak vidáman! 🙂

Remélem, Te is megtapasztalod!
Szép napokat
Tamás

Ha tetszett, oszd meg másokkal is: