Rólunk

Rózsa Judit Írisz és Lajkó Tamás képe

Kalandra hívunk!

Hét éve találkoztunk az Access Bars fejkezeléssel. Judit elment egy kezelésre, néhány hét múlva már egy tanfolyam után jött haza, és fogta meg a fejemet. Mondhatom, hogy mi nem a fejünket fogjuk, hanem a másikét!

Én nem túlzottan hittem a dologban, de miután az első két kezelést végigaludtam az első 5 perc után, és utána elmentem reggelig aludni, gyanús lett:

Lehet, hogy mégis történik valami?

3 hónappal később Judit Bars oktató – facilitátor – lett, és én is elvégeztem a tanfolyamot. Elkezdtem én is kezelni – amúgy Bowen manuál terápiás kezelésekkel foglalkozom – és azt találtam, hogy a test-lélek-szellem egysége jegyében a Bowen és a Bars kiegészítik egymást.

6 hónappal később én is Bars oktató lettem. Kicsit előtte volt Judit egy Access Consciousness alapozó tanfolyamon. Szinte nem is lehetett ráismerni, amikor hazajött.

Azt mondhatom, hogy az életünk teljesen megváltozott, és pozitív irányba. Gondolom, ezt nem sok helyen olvashatod. Sokat próbálgattuk a tudatos teremtést, nem ment. Most meg egy oldalt készítettünk Teremts Velem címen. Gondolhatod, valami megváltozott.

És sok-sok feszültség, aggódás és berögzült viselkedés és szokás kikerült az életünkből.

Az Accessnek sok eszköze van, jól működnek, és izgalmasak. Beleszerettünk mindketten, és szeretünk ezzel foglalkozni: Kezelni, tanítani, használni, új csodákat megélni.

Mára Judit végre azzal foglalkozik, amivel régóta szeretett volna: Földgyógyító lett! Hogy ez mit jelent? Most azon dolgozik, hogy ezt minnél több embernek elmondja! Én pedig nemrég Access Facelift facilitátor, oktató lettem. Így mindketten a magunk útján azzal foglalkozunk, hogy jobb hellyé tegyük a világot, és az emberek életét!

Erre a kalandra hívunk Téged is!

2023 Judit és Tamás

Judit és Tamás kép

Access Bars facilitátor oklevél
Access Body oklevél
Access Facelift facilitátor oklevél