Mit hallgattál gyerekkorodban?

Te tudsz kapálni?

Hogy jön ide a kapálás? Elmondom!

Évek óta küzdök azzal a témával, hogy egyszerűen nem tudom elkezdeni a dolgokat. Halogatom a teendők elkezdését. Amikor meg nekiülök, ülök, mint a kuka, és csak nézek ki a fejemből.

Ez a működés megnyilvánult kis dolgoknál is, de nagy projekteknél is. Ha már megvolt – hogy képszerű maradjak – az első kapavágás, akkor onnan már játszva tovább tudtam haladni. Ha megadta valaki vagy valami a kezdőlökést, vagy az irányt, már nem volt gondom, de addig vért izzadtam.

Tegnap jöttem rá, hogy miért működtem így. Egy Bars kezelés közben – amiről szerintem majd Judit ír egy cikket 🙂 ugrott be, hogy édesapám mindig kivette a dolgokat a kezemből, és tanítani igyekezett, hogyan csináljam jobban:

Add ide, megmutatom hogyan kell csinálni!

Így esett, hogy egyszer – lehettem vagy negyvenéves gyerek, 🙂 megmutatta kb negyvenedszer, hogyan is kell kapálni.

Érted? Hogyan is tudtam volna elkezdeni bármit is, ha gyerekkoromban mindig megmondták, hogyan tegyem, hogyan lesz jó, hogyan kell csinálni!

Amiből persze az is következett, hogy amit én csinálok, ahogy én gondolom, az nem jó!

Te mit hallottál sokat gyerekkorodban? S hogyan hat ki a mai életedre?

Jó gyakorlat ennek utánagondolni! Mi más lehetséges még, mint hogy bezárod magad a gyerekkorod kis dobozába?

Rúgd már szét azt a dobozt! Erre is jó a Bars.
Tamás

think outside the box…go for creativity, set your imagination free.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is: